Mikor kell egy teherautó? Teherautó bérlés előnyei

Teherautó bérlés előnyei

Szinte mindenki legalább egyszer élete során elérkezik ahhoz a ponthoz, mikor úgy érzi, környezetváltozásra van szüksége. Ez többféle módon létrejöhet, bár a fentiekhez kapcsolódóan a leggyakrabban mégis a költözés fog létrejönni, bár magának a költözésnek még számos oka lehet.

Ha a költözés szót halljuk, máris látjuk lelki szemeink előtt a sorozatos segítségkéréseket azoktól rokonainktól, barátainktól, ismerőseinktől, akik rendelkeznek nagyobb furgonnal, aztán a végeláthatatlan bútorcipelést az utcáról akár a negyedik emeletre, vagy még annál is feljebb.

Ha a cipekedésben nem is tudunk részt venni, de a fuvarozásban, ami a nagyobb horderejű dolog, szívesen segítünk, nálunk bérelhetnek kisteherautót. De előtte vizsgáljuk is meg ennek a tervezését, menetét, mikor is van igazán szükségünk arra, hogy igénybe vegyünk egy ilyen szolgáltatást.

Legelső lépésként nézzük meg, hogy egyáltalán szükséges – e jármű a költözködés lebonyolításához, kell -e autó, hogy bútorokat, tárgyakat szállítsunk a kezdőpontból a célba. Ha rengeteg polcunk van, nehézkes a franciaágyat darabjaira szétszedni, vagy méretes kanapéval rendelkezünk, nem is kérdés, hogy kell az az autóbérlés, mert így nem kell mások idejét is beosztanunk, így is elég lesz a saját időbeosztásunkat megszervezni a pakolásban.

Nem kell másoktól függenünk, vagy aggódni, hogy bármi közbe jöhet a megbeszéltekben. Át tudjuk alaposan gondolni a ki- be pakolást, cipelést, szükséges e profi segítséget kérnünk, de ne rohanjunk így előre, maradjunk még a szállítás témakörében. Amennyiben úgy döntött, igénybe veszi a szolgáltatást, és bérel egy kis teherautót, egy percet se tétlenkedjen, keressen minket, pláne, ha nagy a költözési távolság.

Miután elkezdte átgondolni a költözés menetét, következhet a költöztető autó méretének felülvizsgálata. Miután számot vetett, miféle tárgyak is vannak a lakásában, arra juthat, hogy vannak olyan bútordarabok, amelyek akár egy személykocsiba is simán beférnek, de nem így van a nagy többséggel, akkor ugyanis önámítást tudhatna magáénak.

Ha Önnek is sok bútora, berendezése van és még a nagy többsége igen méretes is, akkor egyértelműen egy személygépkocsinál nagyobb járműre van szüksége, de a kisebb tárgyaknak valóban elég egy kisebb autó is.

De ebben az esetben számolni kell azzal is, hogy igaz, hogy elég a kis méretű autó, de azzal többet kell oda- vissza fordulni, hiszen azokban helyhiány van, viszont egy kisteherautóval még az is előfordulhat a legjobb eshetőség szerint, hogy csak egyetlen egy A -ból B-be fuvar lesz, vagy esetleg kettő, de így mindent át tudnak szállítani az új lakás helyszínére.

Javasoljuk, hogy beszélje meg a szolgáltatást nyújtó szakemberrel, mennyi bútort és tárgyat kell elszállítani, majd miután egyeztettek, át kell gondolni, milyen méretű jármű bérléséből jön ki Ön anyagilag a legjobban, melyikből származik a legtöbb előnye.

Azt reméljük, mondanunk sem kell, hogy a teherautó bérlést kizárólag érvényes jogosítvánnyal rendelkezők vehetik igénybe, de ez korántsem egyenlő azzal, hogy az utakon semmilyen vészhelyzet nem adódik. Egy teherautóban, mivel jóval nagyobb egy személykocsinál, nagy méretei miatt nehézkesebb sérülést okozni, főleg a sofőrnek, aki azt vezeti, de tanácsos felelősségteljesen viselkedni ezzel az aduásszal a kezünkben, ne éljünk vissza előnyünkkel!

Ez alatt arra gondolunk, hogy a közlekedésben figyelni kell a partnerekre, közlekedőkre, ne kapkodjunk és ne nyomjuk neki, mert a nagyobb méret nagyobb károkat is tud okozni. Ha Ön nem valami tapasztalt sofőr, akkor mi nem ajánljuk, hogy Ön legyen a teherautó vezetője, inkább maga helyett ültessen egy rutinosabb sofőrt a vezetőülésbe, pl. egy rokont, barátot, vagy bárkit, aki szívesen segítene Önnek.

 

Főoldal a teherautó bérlés előnyei aloldalról