Tehergépkocsikról

Tömeg és méret

A tehergépkocsik bérlésére vonatkozóan érdemes tájékozódni a szállítandó rakománynak megfelelően, hogy mely tehergépjárművet veszünk igénybe. Általában a megengedett össztömeg, a tengelyek száma és a használati cél szerint vannak rendszerezve a teherautók:
Ha teherautót szeretnénk vezetni, megengedett össztömeg alapján szükséges a:
Egy személyautó, mint az Suzuki Swift is számíthat teherautónak akkor, ha a használati célja az áruszállítás, illetve ha a megfelelő átalakítás megtörtént. Több személyszállításra alkalmas autót gyártó cégnek is van áruszállításra is kialakított típusa is, például a Volkswagen Caddy vagy az Opel Astra.

 

● B kategóriás jogosítvány (maximum 3.5 tonna)

 

● C (illetve C1) kategóriás jogosítvány (itt nincsen súlykorlátozás)

 

● C+E kategóriás jogosítvány (750 kilogrammnál nehezebb pótkocsi C+CE)

 

Általában a felhasználás nagysága szerint ezeket különböztetjük meg: helyi forgalom, elosztó forgalom (kisebb járművek, kis vezetőfülkével, fekvőhely nélkül), illetve távolsági forgalom. Persze használhatóak a kis forgalmi járművek is távolságiként, de formailag nem elkülöníthető. Az utóbbi években engedélyezte az Európai Unió a sofőröknek, hogy a fülkében pihenjenek, hogyha a kötelező méret és kellék megvan, nem kötelező a hotel igénybevétele.

Emellett a távolsági forgalmat az euro ­nyergesvontatók nagy részben uralják, mely hagyományosan egy kéttengelyes nyergesvontatóból és egy háromtengelyes félpótkocsiból ­ azaz trailerből ­ áll. Ezeknek a méretét, súlyát, alkalmazását az Európai Unió formálisan előírta, és az összes európai országban megengedett. A teherjármű pótkocsis szerelvényként (tehergépkocsi+pótkocsi) maximum 18,75 méter, nyerges szerelvényként (vontató+félpót) 16,50 méter hosszú, 4 méter magas és 2,60 méter széles lehet.

Jogilag sokféleképpen rangsorolják a teherautókat. Figyelembe veszik a tömegüket, felépítésüket, a felhasználás célját, melyek más­-más hatással vannak a jármű ­biztosításra, vámra, és egyéb adókra. Például egyes helyeken szabályozzák a pénteki, a szombati és a vasárnapi áruszállítást, fuvarozást.

 

Tehergépkocsikról angol nyelven